AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
...
Joe Eszter számát tárcsázta, de mindhiába: ki volt kapcsolva. Aggódott a lányért, fogalma sem volt, hogy mit csináljon, csak állt ott az ajtóban, majd dühösen beviharzott a nappaliba.
- Nick! Az emeletre! – dörrent rá.
Nick azonban csak állt Molly mellett makacsul.
- Most! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
Erre már megmozdult, s kelletlenül követte bátyját.
- Neked mégis mi bajod? – kérdezte Joe.
- Neked mi bajod? – emelte fel a hangját Nick is.
- Tisztában vagy vele, hogy most rohant el a barátnőd? Hogy éjszaka van, és egyedül… – itt elakadt a hangja, mert most fogta fel saját szavai értelmét… – Egyedül… – nézett maga elé – S mindez miattad és Molly miatt…
- Joe! Te hallod, hogy mit beszélsz? – kezdte felháborodva Nick – Semmit nem csináltam… Mollyt meg hagyd ki az egészből! Ő csak beszélgetni próbált…
- Te nem látsz a szemedtől? Csak neked nem tűnt fel, hogy az a… – nyelt egyet – hogy Molly folyamatosan sértegette Esztert, a barátnődet. Tudod mit jelent ez a szó?
- Én tudom… És te? Te tudod, Joe? – szűrte ki a fogai között.
- Ez most mégis, hogy jön ide? – nézett értetlenül.
- Egész este fogtad a kezét… Láttam, hogy hogy néztél rá… – dühöngött Nick.
- Neked elment az eszed? Csak próbáltam támogatni őt, ha már te, nem tetted… Mert gondolom fel sem tűnt, hogy Esztert mennyire megbántottad, vagy hogy végig a könnyeivel küzdött…
- Te mióta lettél az őrangyala? Jobban tennéd, ha a saját életeddel foglalkoznál, az én barátnőm helyett… – kiabált Nick.
- És te? Te miért nem foglalkozol vele? Miért nem mész utána? – mutatott az ajtó felé Joe.
Molly ekkor lépett be.
- Nicky… – ölelte át hátulról – Nem vinnél haza? – mosolygott bájosan a fiúra, Joe-ra pedig szúrós pillantást vetett. Mindebből Nick semmit nem vett észre.
- Persze, elviszlek. – mondta gondolkodás nélkül.
- Hát ezt nem nézem tovább! – fakadt ki Joe. Lerohant a földszintre, felkapta a kocsikulcsot, s már indult volna, de Id. Kevin megállította.
- Fiam… Hova mész?
- Megkeresem Esztert…
(Joe nézőpontja)
Beültem az autóba. Fogalmam sem volt, hogy merre induljak. Csak azt tudtam, hogy meg kell találnom Esztert. Egyfolytában forgattam a fejem, hátha meglátom valahol… de mintha a föld nyelte volna el.
- Gyalog nem juthatott túl messzire… Remélem nem esett baja… – mondtam ki hangosan azt, ami nyomasztott.
Végül arra jutottam, hogy megnézem, hátha hazament. Leparkoltam a ház előtt a parton. Még megvolt a kulcsom, s mivel senki sem nyitott ajtót, bementem. A ház viszont teljesen üres volt. Semmi nyomát sem láttam, hogy Eszter ott lett volna. Kimentem a hátsó teraszra, leültem. Képtelen voltam felfogni, hogy miért viselkedett úgy Nick. Hiszen itt van ez a kedves lány, a gyönyörű mosolyával… Meredten néztem magam elé, mikor belémhasított a felismerés. Felpattantam és elindultam a sziklák felé. Valamiért azt gondoltam, hogy ott lesz.
- Csakis oda mehetett… – mondtam magamnak.
Korom sötét volt, nem néztem a lábam elé, csak futottam… Mikor odaértem csalódottan pillantottam körbe: nem láttam semmit és senkit. Már épp indultam volna vissza, mikor megpillantottam: ott ült a parton, ahol a víz a homokot nyaldossa. Annyira megörültem neki, hogy odarohantam és átöleltem.
- Hát megvagy végre… annyira aggódtam…
Csupa víz volt, reszketett.
- Joe? Hogy… hogy találtál meg?
- Csak reméltem, hogy itt leszel… – kisimítottam a vizes haját az arcából.
- Nick is veled van? – nézett rám reménykedve.
Hallgattam. Nem tudtam mit is mondhatnék.
- Joe? Kérlek…
- Nick… Nos ő... Összevesztünk… Utána hazavitte Mollyt… – nem tudtam a szemébe nézni.
Egy szót sem szólt, csak a vizet nézte.
- Gyere… – felhúztam a karjánál fogva – Csupa víz vagy… Hazakísérlek…
Nem ellenkezett, de továbbra sem szólalt meg. Csak összetörten lépkedett mellettem. Bementünk a házba, bezártam az ajtót. Lerogyott a padlóra.
- Készítek neked egy teát, meg egy forró fürdőt.
Nem reagált, így kezébe adtam a bögrét.
- Idd meg jó? Mindjárt jövök.
Bementem a fürdőbe és teleengedtem a kádat. Bekészítettem neki egy törölközőt, majd visszamentem hozzá: még mindig ugyanúgy ült, ahogy ott hagytam.
- Gyere Eszter… – megfogtam gyengéden a kezét, és az emeleti fürdő felé húztam. Nem tiltakozott. – Most magadra hagylak, jó?
Csak bólintott. Lementem a nappaliba, s leültem a zongorához. Mikor felpillantottam, már eltelt fél óra és semmi mozgást nem észleltem az emeletről. Valamiért rossz érzésem volt.
Felrohantam. Kopogtam. Semmi válasz.
- Eszter… Eszter minden rendben? – aggodalmaskodtam. Nem kaptam választ. – Eszter… kérlek… – csak a csend felelt. Nem gondolkodtam. Berontottam a fürdőszobába.
A lány ott ült ruhástól a kádban. Zokogott.
- Hát ezért csináltam neked forró fürdőt? – erre felnézett, s halvány mosoly jelent meg az arcán. Itt a pillanat, gondoltam, most talán sikerül egy kis életet rázni belé. Nem tétováztam. Bemásztam mellé úgy ahogy voltam: ruhástól, cipőstől. Ekkor megszólalt:
- Te megőrültél?
- Én? – komolyságot erőltettem magamra – Te ülsz ruhástól a vízben… Gondoltam ez valami európai szokás lehet… Kétségtelenül érdekesebb így a fürdés…
Ekkor kitrt belőle a nevetés.
- Te tiszta bolond vagy Joe Jonas. Különben is mit keresel itt?
- Én csak… aggódtam érted… – lesütöttem a szemem.
- Ez… kedves tőled… habár… – elhallgatott.
- Jobban örültél volna Nicknek, igaz? – tudtam, hogy erre gondolt. De amint kimondtam, egy egészen furcsa érzés kerített a hatalmába.
Bólintott. Minden szó nélkül felálltam és próbáltam kimászni a kádból, már amennyire ezt a vizes ruháim engedték.
- Joe! Most mit csinálsz? Én nem akartalak…
- Én most… jobb ha megyek…
- Kérlek ne… – ezzel a lendülettel elkapta a felsőm ujját, s visszahúzott. Megcsúsztam. Ráestem Eszterre. Az arcunk olyan k
